Vissza


Kapcsolatunk Istennel, az Univerzális Energiával

"Igazság ködösítése!?" a média által!

( Egy Indigó levele, ami mindazokhoz szól, aki Istent elfogadja.)

Kapcsolatotok Istennel egyre erõsebbé válik, mert hitetek erõsödik, már nem idegenkedtek rábízni magatokat akaratára. Kezdeti ( néha még most is folyó ) bizonytalankodás után kezditek érezni, hogy miért érkezzetek erre a bolygóra és kik vagytok valójában.
Ahogy haladunk elõre, a Krisztusi szeretetháló újrateremtésében, a mindenki által megismerendõ legfelsõbb igazság megismerésében, úgy lesznek egyre többen az ellenérdekeltek közül, akik információhoz jutnak. A legfelsõbb igazság megismerését már nem tudják megakadályozni, de a szerzett információkat idegen, néha misztikus köntösbe bujtatva kívánják az Isten által kibocsátott szeretet energiát eltéríteni, a folyamatot késleltetni, ködösítéssel befogadhatatlanná tenni az igazságot.

Ennek legfõbb jel, hogy megosztanak bennünket auraszínünk fontosságának állandó hangsúlyozásával, megszólításaink által mint, Kristálygyerek, Indigógyerek, Angyalok, Univerzum küldötte, Fényküldött, stb….
Pedig Isten a szándéka szerint a fény hordozójának, lámpásnak, mint ahogy Jézus is többször hangsúlyozta ezt! Õ nem beszélt kristályokról, indigókról, angyalokról. Tudatta velünk, hogy Istennek szándéka, hogy munkatársainak egyszerû embereket (Apostolokat) választ, azoknak érthetõen szavakkal adja át az információkat!


Ezért ollózok ide egy részletet, azoktól, akik már ismerik az igazságot, de Isten akarata szerint már nem tudják eltitkolni, de "ködösíteni", misztifikálni és ezzel elbizonytalanítani igen!

 


Részlet:
"Jelenleg kezdettel és véggel bírtok, mint véges lények, ezért nem lehetséges számotokra érzékelni a valódi végtelent. Mûködik a fátyol, mégis, az idõvel és térrel létrejött új kapcsolatotok révén, kezdtek majd látni egy új összefüggést, amit mi "köridõnek" nevezünk. A Központi Napból sugárzó energia, amit saját napotok megszûr, a kristályenergia az, ami ezt lehetõvé teszi. Ezek a napkitörések töltötték fel azzal energiával és aktiválták a Földet, ami szükséges következõ szintre lépésetekhez. Ami azt illeti, a közeli jövõben több ilyen aktiválásnak lehettek szemtanúi.
Figyeljétek a Napot! Kicsit alábbhagyott mostanában, azonban mi azt mondjuk nektek, még nincs vége, mivel a kristály energia újabb infúziói várhatóak, amire szükségetek lesz ennek az évnek a késõbbi szakaszában. Amint a kristály energia belép a Földre, megváltoztatja lehetõségeiteket, mivel közvetlenül az Univerzális Energiához kapcsol benneteket. Ez az erõsebb kapcsolat lehetõvé teszi számotokra, hogy magatokhoz vonzzátok teremtményeiteket. Ezért kértük, hogy próbálkozzatok a kristály portálokkal, amelyek összekötnek benneteket saját múlt és jövõbeli énjeitekkel. A következõ három évben a kristály gyermekek olyan beáramlása zajlik le, amilyet még sosem láthattatok. A kristály vibráció gyermekei készülõdnek és készek belépni. Habár néhányan már megérkeztek részleges képességekkel, nemsokára az összes tulajdonság birtokában születnek majd meg. Mikor ez bekövetkezik kifejlõdött embereket láthattok majd gyermektestben sétálni. Szükségük lesz figyelmetekre és megértésetekre, mivel tulajdonságaikat gyakran félreértik. Hihetetlen érzékenységük az Univerzális Energiával való szerves kapcsolatuk közvetlen következménye. Ennek az intenzív kapcsolatnak köszönhetõen a köridõ és a portálok mûködésének új megvilágítását hozzák el számotokra.

Különleges képességeik közvetlen következményei annak, hogy képesek kapcsolatba lépni az Isten szövetével, ami mindent összeköt. Ha egyszer az emberiség maga mögött hagyja a félelmet, hogy másképp tekintsen valamire, a kristály gyermekek megmutatják nektek az összes lehetõséget, ami az isteni erõ birtoklásából fakad, még fizikai formában. Ez az erõ mindannyiótok öröksége. Isten szövetének hívjuk, mert olyan, mint a szíveket összekötõ fonalak, az idõ és tér szövetének falikárpitjába szõve."

Azt gondolom, és Ti is érzitekj, hogy a fenti írásnak van némi igazság alapja, ha több nem is, a Fénymunkások földre érkezése, de az írásból kitûnik, valaki, valakik érthetetlenné akarják tenni a most zajló folyamatokat!

Nekünk viszont az a dolgunk, hogy szûrjük, megértsük a tiszta igazságot, az isteni energia valóságát, a szeretetet!

A Szeretet Energia

Egyszerû szavakkal, érthetõvé téve, hogy hogyan lép kapcsolatba az Isten Energia veletek, mint egyénekkel. A legerõsebb érzelem, amibõl minden felépül, az Isten Energia. Saját lényetekben ezt a szeretet érzelmeként érzékelitek.

A szeretet az "íz", amit éreztek, amikor az áthalad lényeteken és összeköti szíveteket az összes többi szívvel. A szeretet igazi életerõ energiájával.
Sokszor ez az energia egy reakciót kavar fizikai lényetekben, amint aktiválja a benned levõ Isten energiát. Amikor tehát az Isten Energia lüktet testetekben, azt szeretetként érzékelitek; amikor pedig korlátok vannak, mint esetenként a különbözõ gyülekezetek, hitrendszerek, vákumukkal módosítani szánják, a veled született Isten tudatod, szükítve ezzel Istennel való önálló egyéni kapcsolatod! Meggátolva mindezzel a tiszta Isten energia áramlását, akkor a szeretet ellentétét érzitek, vagyis félelmet. Kezetekben van tehát egy újabb mércéje annak, hogy mennyire álltok harmóniában az Istennel. Szeretetbõl cselekszetek vagy félelembõl? Joggal van félelmetek, hiszen az Univerzum, azaz az Isten energiát érdemek szerint, feltételekhez kötve engedik áramolni az Isten és közéd álló egyházi személyek. Teszik ezt Isten kegyelmére hivatkozva, saját hatalmuk erõsítésére! Holott mi tudjuk, hogy az Atya eredõ szeretete feltétel nélküli, elfogadó, megbocsátó, és egyetemes! Õ küldött bennünket, jól tudta hova és miért küld! Elõre tudta, hogy a földön járva lábunk és testünk szennyezõdik, létünk során néha még a lelkünk, a hitünk is elbizonytalanodik a földi hideg valóságban. De Õ még ezzel is számolt,mert megtapasztalta saját Fián, Jézuson, hogy ebben a kegyetlen, embertelen környezetben még Õ is elbizonytalanodott egy pillanatra! Isten neheztelése szeretetébõl áradóan még ilyenkor sem jöhet szóba, hiszen Õ ekkor nyitja feléd még tágabbra szeretet sugarát,hogy segíthessen Neked. Mert szükségünk van egymásra, mi Isten eszközei, munkatársai vagyunk, az általa kijelölt útat járjuk, akaratát hajtjuk végre. Rá figyeljetek, a harmóniát adó Isten Energiát befogadva lesztek csak képesek megszabadulni attól az esetleges félelemtõl,amit felétek irányoznak a félelem keltõk, az Istent feltételhez kötõk!

Vizsgáljátok meg és kérdezzétek meg magatoktól: "A szeretet üzenetét és az egyesítés álláspontját képviselik, vagy inkább az elkülönülését és a félelemét?"

Ebben az a nehéz, hogy emberként ösztönös vonzalmatok a drámához, hamarabb vonzza az emberekhez a félelmet, mint a szeretetet. Félni egyszerûen könnyebb, mint szeretni. Még talán soha nem volt ennyire fontos, hogy megértsétek, minden elõre haladó fejlõdésnek közvetlen kapcsolata van az Isten Energiával!
Ezt az energiát az ellenérdekeltek folyton zavarják, a média melynek õk a birtokosai, csak a félelmet, rettegést, a bizonytalanságot sugallják, okozva ezzel állandó és óriási hullámokat ebben az energiában, elérve azt, hogy olyan bonyolult és érthetetlen legyen, amilyen csak lehet!

A legnagyobb kihívás ezzel kapcsolatban, hogy az emberek tudni akarják a dolgok pontosan honnan jönnek és pontosan hová tartanak. Azt szeretnétek, ha mindenre lenne a magyarázatotok, mivel ti vagytok Isten Fénymunkásai, miközben Ti is próbáljátok meghatározni Istent, de még nem vagytok képesek önmagatokat látni tisztán.
Fontos, hogy ne keresd Isten fizikai valóságát Einsteinként, mint Õ tette, amikor rájött, hogy "Valaki " van! Hanem ismerjétek fel Istent, érzésetekben, üzeneteiben keressétek õt, mert ezúttal valami nem hétköznapi történik Veletek. Tudjátok, hogy ez egy lehetõség, érezhetitek, de nem tudjátok miért.

Ekkor az agyatok mozgásba lendül és próbálja kitalálni mit is éreztek és miért. Nagyon frusztráló az emberek számára ezt a kirakóst játszani. Ezért, amint a kapcsolatotok az Istennel egyre szorosabbá válik, a siker kulcsa a változások elfogadásában rejlik. Arról szól, hogy hagyjátok az energiát keresztüláramlani magatokon, megragadjatok mindent, amit kínál, ahelyett hogy megpróbálnátok kiokoskodni, hogy hogyan is illik bele mindabba, amit "normálisnak" neveztek. Ez a változás valami jobbat hoz. Engedjétek, hogy ezek a szeretet hullámok olyasmihez vezessenek, amirõl nem is álmodtatok. Engedjétek ennek az energiának, hogy teljesen új szintekre vigyen benneteket, ami elvezet benneteket a saját lelketekkel kialakuló erõsebb kapcsolat lehetõségéhez. Ennek jött el most az ideje.


Ne gondolkodj, bízd magad a Szeretetre, ne keresd eredõjét és végét, csupán használd, dolgozz vele, erõt ad, megbocsát, feltölt, magabiztossá tesz, hazaérsz vele. Itt van köztünk, ne kételkedjünk benne, ízét már megízleltük, émelyítõ mikor simogat. Ha bizalmad van hozzá, akkor nincs mércéje, mindent eláraszt, s mikor azt érzed belefulladsz, akkor értél haza Istenhez. A szeretettenger is cseppekbõl áll, sõt apró észrevétlen harmatból áll.

Ezt az írást is ilyen harmatként küldöm felétek, hogy egyre jobban ismerjétek magatokban élõ Istent, ami maga a SZERETET. Ennek erejét, végsõ gyõzelmét senki nem kérdõjelezheti meg, mert ez az Isten és az általa alkotott Univerzum eredõ igazsága, aminek megismertetéséhez választattál ki Isten által, mint Fénymunkás.
Jézus azt mondta, vidd a fényt, legyél lámpás a sötétségben. Mivel a fény maga a szeretet, ami adja a legszentebb békét, a jézusi békét. Így hát ezzel a szeretet köszöntésével búcsúzom.

"Békesség Neked!"

Egy Indigó


 Lelkiegészség   Email: C