Elmondatlan szenvedés:
szociális szorongásos zavar gyerekeknél

A Psychiatric Times írása nyomán

A gyermekkori szociális szorongásos zavar iránti érdeklõdés viszonylag új keletû. A zavar diagnosztikai kritériumai a felnõttekéhez hasonlók: az ilyen gyerekek félnek olyan társas, vagy teljesítményhelyzetekben, melyek zavarba ejtõk lehetnek. Ha ilyen helyzetbe kerülnek, szélsõségesen szoronganak, és elõfordulhat, hogy sírva fakadnak, dührohamot kapnak, vagy meghátrálnak. Viszont a felnõttekkel ellentétben a gyerekek a félelmüket nem érzik túlzottnak vagy ésszerûtlennek. A szorongás mértékének függvényében gyakori a teljesítmény jelentõs visszaesése.

E zavarok elõfordulási gyakoriságát 4 százalék körülire becsülik, és hasonló valószínûséggel jelenik meg fiúknál és lányoknál. Egyre több bizonyíték szól a korai gátolt temperamentum és a szociális szorongásos zavar közti kapcsolat mellett. Azoknál a kisgyerekeknél, akik visszahúzódnak ismeretlen helyzetben, vagy disstresszel reagálnak rá, valószínûbben fejlõdik ki szociális szorongásos zavar, mint azoknál, akik közeledõnek, társaságkedvelõnek mutatkoznak ilyen helyzetben.

Nemrégiben egy vizsgálatban azt találták, hogy ezek a gyerekek a leginkább nyilvános szereplések, illetve rutinszerû társas interakciók során mutatnak félelmet. A vizsgált gyerekek több, mint fele említette az osztály elõtti hangos olvasást, táblára írást, sport- vagy zenei fellépést, társalgáshoz való csatlakozást, felnõttekkel való beszélgetést, és beszélgetés kezdeményezését.

Egy 10 éves kisfiú minden focimeccse elõtt hányt. Aggódott a játék alatti teljesítménye miatt, rettegett, hogy elveszti a labdát, vagy mellélõ, és társai kinevetik. Bár jó játékos volt, rettegett a fociszezontól, és minden edzést és játékot szorongva kínlódott végig. Következõ évben abba akarta hagyni a játékot. Anyja kivizsgáltatta a hányást, de az orvosi vizsgálat eredménye negatív volt.

Egy 8 éves kislány különösen szorongott iskolai teljesítménye miatt. Bár jó képességû diák volt, nap mint nap azon aggódott, hogy hibázik, vagy rosszul sikerül egy dolgozata. Képtelen volt az osztályban a kérdésekre válaszolni, mert attól félt, rossz választ ad. A dolgozatokban rendszerint rosszul teljesített, mert, mint mondta, ?kiürült az agya?, azaz ideges volt, bizonytalan, és képtelen volt felidézni az anyagot. Komoly gondjai voltak az elalvással, mert a következõ napok, hetek iskolai feladatai aggodalommal töltötték el. Minden nap rettegve ment iskolába.

Egy 11 éves lány iskolai teljesítménye és a társaival való interakciók miatt szorongott. Rettegett, hogy tanárai és társai ?butának? találják, noha átlagos diák volt. Aggódott, mit mondjon társainak, és inkább nem lépett velük kapcsolatba. Azon ritka alkalmakkor, mikor egy másik gyerek kereste vele a kapcsolatot, a szorongás annyira elöntötte, hogy képtelen volt fenntartani a társalgást. Gyakran fájt a feje az iskolában, és sok idõt töltött az orvosi szobában. Amikor napi rendszerességûvé vált a fejfájás, szülei neurológiai kivizsgálást kezdeményeztek, mely negatív eredményt hozott.

Ezek az estek bemutatják a szociális szorongásos zavaros gyerekek szenvedéseit. Néhányuk számára minden iskolai nap olyan szorongással telített, amilyet mások csak az elsõ iskolai napon élnek át. Általában kevés barátjuk van, társaik maguknak valónak észlelhetik õket. Ám ezek a gyerekek valójában magányosak. Mivel a rutinszerû társas interakciók nehezek számukra, nem fejlõdnek ki a megfelelõ társas készségeik.

A társas interakciótól való félelem ördögi kört eredményez: a megaláztatások és nevetségessé válás lehetõségétõl való félelem növeli a gyermek szorongását, és további visszahúzódáshoz vezet, - néhány gyerek iskolába sem akar menni e szorongás miatt. Mások félbehagyják a sportolást, a zenekari szereplést, táncot és más társas tevékenységeket, bármit, ahol fennáll a negatív értékelés veszélye.

Mivel a szociális szorongásos zavartól szenvedõ gyerekek rendszerint csendesek az iskolában, és nem mutatnak viselkedéses problémákat, a tanárok gyakran nem ismerik fel e rendellenességet. Inkább félénknek és szolgálatkésznek tekintik õket. Ez eléggé szerencsétlen dolog, mert a tanár sokszor a vonatkozási forrása annak, hogy egy gyerek pszichiátriai értékelést igényelne.

Testi panaszok gyakran jelentkeznek e gyerekeknél: rendszeresen beszámolnak fej- és hasfájásról. Ilyenkor általában a családorvoshoz kerülnek vizsgálatra, esetleg beutalják õket alapos neurológiai vagy gyomor-bél kivizsgálásra. Mivel a legtöbb ilyen gyerek nem szívesen számol be szorongásairól önként, a megfelelõ diagnózis jobbára elmarad.

Gyakran a szociális szorongásos zavartól szenvedõ gyerekek szülei sem ismerik fel a tüneteket. Néhányan azzal magyarázzák a tüneteket, hogy gyermekük mindig félénk volt, míg mások olyannak tekintik az állapotot, melyet majd kinõ a gyermek.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a szorongásos zavaroknak lehet családi elõtörténetük, és egy ilyen gyerek szülõje szenvedhet ugyanettõl a zavartól. Elõfordulhat, hogy a szülõ megkísérli, elrejteni a gyereket a szociális intézmények elõl, ami megerõsíti õt a társas interakcióktól való félelmében. Néha azonban a szülõ éppen azért viszi kezelésre gyerekét, mert emlékszik saját gyerekkorának fájdalmaira.

Az felismerés és kezelés kritikus fontosságú e gyerekek életminõségének javítása szempontjából. A szorongásos zavarok gyakran a depressziót elõzik meg a gyerekeknél. Ugyanakkor a szociális szorongásos zavarral együtt is járhatnak más problémák, például egyéb szorongásos zavarok és major depresszió. A zavar krónikus lefolyású. Serdülõkorban e gyerekeket függõségi problémák veszélyeztetik. Ráadásul folytonosság mutatkozik a gyerek- és felnõttkori szociális szorongásos zavar közt.

A pszichoterápiát tekintve elég sok érv szól a kognitív-viselkedéses terápia mellet. A gyerek itt az észleletekre (azaz az én-állapotokra) koncentrál, és olyan viselkedéses feladatokban vesz részt, mint például szereplés vagy szerepjáték. E terápiát alkalmazzák mind egyéni, mind csoportos formában. A család bevonása egy további fontos kezelési elem.

A gyógyszeres kezelést még nem tanulmányozták megfelelõen a gyermekkori szociális szorongásos zavar esetében, de néhány esettanulmányból az derül ki, hogy szelektív szerotonin visszavétel gátlók (SSRI) alkalmazása indokolt lehet.

A legfontosabb, hogy minél többen legyenek tudatában a gyermekkori szociális szorongásos zavar létének és tüneteinek, hogy lehetõvé váljon a probléma mielõbbi azonosítása és kezelése, a gyerekek életének javítása érdekében.