De ahogy nem mindegy, hogyan tartjuk, etetjük kicsinyeinket, úgy az sem közömbös, hogy megvan-e az anyákban az odaadás, az odafordulás kölcsönös gyönyörûséget kiváltó gesztusa, a csecsemõ önzetlen megajándékozása az anyamellel, a cumisüveggel, majd a kiskanalas etetéssel.
De hová lesz a késõbbi életszakokban az ajándékozás õsformája, modellje? Hová halványul a szeretetbõl fakadó adás képessége, s válhat kényszerûséggé, kötelességteljesítéssé az alapvetõ emberi bizalmat kialakító élettani-lélektani "adományozás"?

Önként adni
Ha sikerült megõrizni az örömszerzés örömét, az ajándékozás a tárgykapcsolatokba integrálódik, beépül, további ismétlésre késztet.
Az ajándékozásnak nincs külön lélektana, az ajándékozás, mint tevékenység beletartozik az emberi kapcsolatokkal foglalkozó szociálpszichológia körébe. Ezen belül leginkább az altruizmus - önzetlenség, önfeláldozás, segítségnyújtás - témakörébe.
Önként adni örömszerzési szándékkal, ez a karácsonyi ünnepkör szoros része, messze háttérbe szoríthatja az ünnep vallási, mitológiai atmoszféráját, a Fény, a Kisjézus születésének több ezer éves örömüzenetét.
De vajon csakugyan maradéktalanul örömforrás a karácsony a maga szokásaival, hagyományaival, ajándékaival együtt?
Az elsõ probléma, ami felmerülhet már a kisgyermek- és óvodáskorban is, a "nem azt kaptam, amit vártam". A gyermek és a szülõ egyaránt megsértõdhet egymásra.
A várt ajándék más, mint az "elvárt" vagy a váratlan!
Az elõbbi probléma az elvárt ajándékra utal, ami a gyermeknek, úgy érzi, kijár, megérdemli, megdolgozott érte jó magaviseletével, tanulási eredményével. Ez esetben azonban az ajándék jutalom, nem önként nyújtott meglepetés. Az ilyen ajándék hátterében fellelhetünk elõzetes kérést is, melyet teljesítve a gyermek egyszerûen nyugtázza az ünnepi alkalommal bekövetkezett vágyteljesülést. A magaviselet javulásával vagy eggyel több piros ponttal elért ajándék a gyermeknek nem igazi öröm, nem igazi meglepetés. Azért kár ígérgetni, mert a gyermek beállítottsága rögzül egy tárgyra, melyet végre megszerzett. Rég eltûnt a titok varázsa, a meglepetés várásának pozitív feszültsége, az ajándék elveszti sajátos értékét.
Az ajándékozási szokások megváltozásából ered a másik nagy problémakör. Nehezebb ma ajándékozni, mint például 30 évvel ezelõtt, hiszen az alapvetõ tárgyi ellátottság általában jobb, mint volt annakidején. Használati tárgyat, szükséges ruhadarabot akkor jó ajándékozni, ha az a gyermek ízlését, esztétikai érzékét is fejleszti.

Értékkultusz
A gyermekeknek egy folyóparton gyûjtött ritka kövekkel kirakott doboz szebb lehet, mint egy drágább darab. A drágaság hangoztatása magában véve is bosszantó, a szülõ vélt megbecsülését nem igazán növeli.
Ha kevés volt a pénze a szülõnek, használhatott humoros eszközöket, például maga összeállította bûvésztáskát adva ajándékba. A maga eszkábálta vicces játék nem rontja el a gyermek örömét. Ritkán bosszankodik miatta, hiszen effélét kevesen kaptak kortársai között.
Sokkal inkább bosszantja, ha testvére vagy pajtása szebbet, jobbat kapott nála. Duzzogása a szülõbõl is haragot válthat ki, amely arra ösztönözheti, hogy eldugja az ajándékot a gyerek elõl... Csapdahelyzet!
Elõbb a rivalizáció zavarta meg a gyermek karácsonyi hangulatát - de a szülõét is -, majd a büntetés kötõdik össze az ajándékkal.
Kerüljük el a rossz választást vásárlásban és bánásmódban. De ha már a "tettet nem tetté nem tehetjük" (Shakespeare), törekedjünk teljes erõnkkel a bosszúságok leküzdésére. Végtére nem foroghat az élet a karácsonyi ajándékok körül. Nevessük ki a tárgyak bosszúját, az ajándék negatívba fordult érzelmi reakcióit semlegesítve