"Van benne lélek"

A lélekrõl beszélünk, megnevezzük ilyen-olyan cselekvésekkel, érzésekkel kapcsolatban: azt mondjuk durva, megbocsátást nem ismerõ társunkra, hogy lelketlen; ha valakit nagyon szeretünk, így szólítjuk meg: lelkem. Lelkére kötjük a másiknak, hogy ne feledkezzen meg errõl-arról, lelkes az, aki örömmel végez valamit. A hanyatlókat és vonakodókat lelkesítjük és a lelkünket is kitesszük azért, akit szeretünk. Lélekszakadva rohanunk a munkába vagy oda, ahol fontos és sürgõs dolgainkat kell elintézni. "Van benne lélek, nem is kevés. Mélyre ás a lelkekben ez a dráma" - mondja a 21 grammról Benicio Del Toro, a jó útra tért exfegyenc, Jack szerepére kiválasztott Oscar-díjas színész is.

Csak feltételezhetünk valamit

De mi a lélek? Esetleg csak sejthetjük. Feltételezhetünk valamit. Megmondani, definiálni nem tudjuk. Értelmünk ki van szolgáltatva látásunknak, hallásunknak, egyszóval érzékelésünknek, és csak azt tudja elképzelni, ami tapasztalásának körébe esik. A lélek nem testi valóság, így sajátos ismeretünk nincs róla.

Az ateisták szerint nem létezik

Az ateisták természettudományos megközelítésbõl mondják ki, hogy a hagyományos értelemben vett lélek nem létezik. Az evolúció által kialakított agymûködés hozza létre az öntudatot, és ez az, amit a vallásos emberek léleknek neveznek - állítják. A vallás viszont arra tanít, hogy van lélek, amely a halál beállta után elhagyja a testet. Benne tovább élünk. Arról is hallottunk, hogy az emberbõl halála után megmarad valami sajátos, a jövõben esetleg újratestesülõ szubsztancia - ez a valami lehet a lélek. De hogy a lélek mérhetõ, és 21 gramm a súlya?

Nem új téma, nem új találmány. Csupán a korábbi tudományos kutatások eredményei merültek feledésbe. Duncan MacDougall massachusettsi orvos már 1907-ben megdöbbentõ eredményeket hozó kísérleteket végzett. Ágyastul mérlegre tette a haldoklókat, s minden egyes esetben ugyanaz volt az eredmény: kómában lévõ páciensei haláluk percében 21,3 grammot vesztettek a súlyukból. A folyadékvesztést (izzadással, légzéssel, vérvesztéssel, vizelettel stb.), mint lehetséges okot kizárta, ám magyarázatot nem talált. Feltételezése szerint csak a lélekrõl lehetett szó.

Látható bizonyíték nincs

Duncan MacDougall ismereteire alapoztak a Pennsylvania Egyetem kutatói, akik röntgenfelvételek segítségével próbálták megörökíteni, lefényképezni az elszálló lelket. Ez a próbálkozás nem járt sikerrel, azóta sincs látható bizonyíték a lélek létére.

Francia tudósok EEG-készülékre (az agyi elektromos aktivitást mérõ elektroencefalográf) kapcsolták a haldoklókat, s a kutatások során arra a következtetésre jutottak, hogy "az emberi lélek a halál pillanatában valószínûleg egy ismeretlen energia segítségével elhagyja a testet". Dr. Milan Ryzl, a cseh származású amerikai biokémikus azt állítja, hogy az egész emberi lét valamilyen "eszszenciája" marad fenn. Ryzl kísérleti alanyokat hipnotizált, egy halálközelihez hasonló állapotba juttatta õket. Az eredmény: "az egyik csoport köd, füst, felhõ alakjában látta lelkét, a második csoport világító, csillogó testalakú, nagyon vékony ballonszerû anyagról beszélt. Egy harmadik csoport lapos, füstszerû, testmagasságú, ám anyag nélküli képzõdményt észlelt. "

A halál és a halál közeli élmények kérdésével foglalkozó svájci Elisabeth Kühler-Ross úgy véli, nem beszélhetünk halálról, csak egy gyönyörû élmény és egy másik létbe való átmenet létezik, ez az átmenet az, amikor a lélek elhagyja az enyészõ testet.

Mit érez az ember a halál, vagy ha úgy akarjuk, az "átmenet" pillanatában? Fokozatosan megszûnik az érzékelés, a belégzés ideje lerövidül, és három hosszú kilégzés jelzi a véget. Boldogsághormonok szabadulnak fel - megjelenik a sötét alagút, majd a fehér fény. Érezni az isteni békét. Mindezt a túlvilágról, azaz a klinikai halál állapotából visszatérõ emberek beszámolóiból tudjuk. (a-lle, hf, n-r)

forrás:Új szó