Zavar a fejben !

A közösség figyelme, a korai felismerés, az orvos tudása segíthet

Minden ötödik emberre ráillik valamilyen pszichiátriai rendellenesség diagnózisa – állítják a szakemberek. A közvélemény azt hiszi, az „agyilag” betegek társadalmilag nem képesek muködni, holott sokan munkavállalók. Közöttünk, velünk élnek, dolgoznak a mentális zavartól szenvedõk, bajukat gyakran nem ismerjük fel, észre se vesszük õket, pedig talán éppen tõlünk várnak segítséget.

A mentális kórral élõk – többnyire akaratlanul, néha szándékosan – lassan mérgezhetik maguk körül a családi, munkahelyi légkört, elõbb-utóbb önrombolóvá, sõt olykor gyilkossá is válhatnak. Minden évben depressziósok tízezrei kísérelnek meg öngyilkosságot, negyedrészük „sikerrel” jár.

Meglepõen hangzik, de számuk nagyobb, mint a gyilkosságok áldozataié. Õket pedig meg lehetne menteni, hiszen létezik a megfelelõ orvosi szolgáltatás, vannak hatékony gyógyszerek, terápiák. Csak a bajt kellene felismerni, s idõben szakemberhez fordulni. Bármelyikük lehet a munkatársunk, esetleg fonökünk, családtagunk, lakó- vagy kert-szomszédunk, esetleg mi magunk is érintettek lehetünk.

Mi is az a mentális (pszichiátriai) betegség?

Gyûjtõfogalom, melybe minden olyan diagnosztizálható kór, probléma, panasz belefér, amelyet az észlelés, megismerés, megértés (azaz a kognitív képességek), az érzelmek, a viselkedés abnormitásai jellemezhetnek. Ezen állapotokban a fellépõ változás kórosan befolyásolja az egyén kapcsolatait: magán- és társadalmi életét (kommunikációját) rontja, hátráltatja, lehetetlenné teszi, hogy megtervezze a jövõt, hogy részt vegyen a feladatok megoldásában.

Sokan nehezen fogadják el az amúgy bárki által tapasztalható tényt, hogy agyunk/tudatunk rosszul végzi funkcióját. Gyakorta csaljuk magunkat azzal, hogy fejlõdésünkkel az állatvilág fölé emelkedve, szervezetünk legfejlettebb része, vagyis agyunk-lelkünk-szellemünk (tetszés, kultúra, vallásosság szerint kiválasztható a legmegfelelõbb fogalom) nem eshet a stressz vagy betegség áldozatául.

Így a depresszió jelentkezését egyesek nem betegségnek, hanem mentális (esetleg jellembeli) gyengeségnek fogják fel vagy a felborult otthoni élet, a munkahelyi problémák számlájára írják. (Közös a felelõsségünk: a mentális betegségek jobb megértése emberek sokaságát mentheti meg az utcától, a rokkantságtól, a börtöntõl, a korai haláltól, a gyilkosságtól.)

Depresszió. A szomorúság mély formájáról van szó, ez a lelkiállapot közelmúltbeli veszteség, fájdalmas esemény hatására alakulhat ki, de erõssége aránytalan a történtekhez képest, tartama meghaladja a normálisan várható idõtartamot.

A szorongás után ez a második leggyakoribb pszichiátriai betegség. Becslések szerint a vélt testi bajok miatt orvoshoz fordulók tíz százaléka valójában depreszsziós. Rendszerint a 20-30-40-es életévekben kezdõdik. Szakemberek úgy látják, a XX. század második felében születetteknél elofordulási gyakorisága nagyobb, mint a korábbi generációknál.

A depressziós idõszak általában 6-9 hónapig tart, de a betegek 15-20 százalékánál akár két évnél tovább is fennállhat, és az élet folyamán többször ismétlõdhet. A környezet számára tehát nem elfogadható mentség, hogy gyorsan jött, észre se lehetett venni. Csak ritkán veszszük komolyan, ha ismeretségi körünkben tapasztaljuk. Felmérések szerint az amerikaiak fele napjainkban is úgy véli, a depresszió nem más, mint egyféle szellemi, testi tunyaság. A sok egyéb sajátos vélekedés mellett nálunk is megtalálható ez a nézet.

Kevés laikus tudja, mirõl is van szó. Az orvosi könyvek szerint a depressziós hangulatváltozások az agynak az érzelmeket felügyelõ rendszerében, a kémiai vegyületek (információhordozók) egyensúlyában és a szabályozásban támadt zavarra vezethetõk vissza.

A depresszió a munkaképtelenséget okozó betegségek listáján a második. A felnõttek hét-nyolc százalékát sújtja (a teljes népességben gyakorisága 5 százalék körüli), s ha terjedését nem sikerül megállítani, az egészségügy ezen a területen is újabb milliárdos kiadásokkal számolhat.

Többféle testi baj is eloidézheti (egyes gyógyszerek depressziót okozó mellékhatása is): hormonális, neurológiai, kötõszöveti, autoimmun, rákos kórok, fertõzések, táplálkozási zavarok egyaránt felelhetnek érte.

A biológiai kiváltó okok közül fontos a hormonok szerepe. A havi vérzést közvetlenül megelõzõ (premenstruációs feszültség) és a szülés utáni hangulati ingadozásokat a hormonszint változásai okozzák. A változás korában lévõknél gyakran diagnosztizálnak depressziót (felmérések szerint a páciensek 50%-ánál), a mûtéti beavatkozás (méh-, petefészek-eltávolítás) miatt menopauzális állapotba kerülteknél úgyszintén. A depressziós fázison valaha átesetteknél nagyobb eséllyel tér vissza a betegség a menstruáció elmaradásával, amúgy a többségnél ekkor kezdõdik. Fokozott annak a veszélye, hogy hatására testi betegség alakul ki, illetve válik krónikussá. A depresszió legdrámaibb szövõdménye az (ön)gyilkosság.

A nõknél kétszer gyakrabban jelentkezik, mivel õk hajlamosabbak az önvádra, magukat teszik felelõssé, ha valami csapás éri õket, családjukat. A férfiak inkább átlépnek a nem létezõnek tekintett bajon. A téma egyik európai szaktekintélye, Wolfgang Rutz, a WHO regionális pszichiátriai tanácsadója, viszont úgy látja, ezt a levert lelkiállapotot fõleg „nõi” kórként tartja számon a szakma is, holott a férfiak öngyilkosságában igen magas arányú lehet a depresszió közvetlen hatása.

A már népbetegségként számon tartott, minden életkorban és mindkét nemben eloforduló depresszió felismerése, megértése, a diagnózis elfogadása a gyógyuláshoz vezetõúton az elsõ lépés – hangzott el a Magyar Pszichiátriai Társaság legutóbbi közgyûlésén. A fel nem ismert vagy nem kezelt betegség súlyos egészségkárosodást, és szociális, életviteli és egzisztenciális gondot okoz a beteg, valamint környezete számára.

A klasszikus tünetcsoport foleg a nõk depressziójának klinikai képét tükrözi, ám újabb vizsgálatok szerint a biztosan depressziósnak minõsíthetõ férfiaknál az ingerlékenység, az agresszív magatartás, az idõszakos dühkitörések, a csökkent önértékelés, illetve az alkoholhoz, kábítószerhez való menekülés is e kórra utaló jelzés lehet.

A depresszióhoz társuló alkoholizmus vagy droghasználat (ami el is fedheti az alapbetegség képét) sokkal gyakoribb az „erõsebb” (valójában gyengébb) nemnél. Ha a fenti tünetek az addig jól „muködõ”, a társadalmi környezetbe jól illeszkedõ, kiegyensúlyozott férfinál jelentkeznek, mindig gondolni kell a depresszióra is.

Nem magyar sajátosságról van szó, az EU-ba csatlakozottországok egymást követik a depressziós lista élén. Külsõ megfigyelõk oly aggasztónak vélik a helyzetet, hogy az unió új programokat indított a megelõzésre. Nagy szükség is van rá, mert egyre fiatalabb korosztályokat fenyeget a baj.

Gyerekkori depressziós betegség húzódhat meg a közelmúlt több drámája hátterében (gondoljunk a két tizenévesre, akik iskolatársukat fojtották meg, s a legutóbbi gyilkos lövöldözésre, amikor huszonévesekkel végzett egy 25 éves „ámokfutó”). Ez a kór felelhet a gyerekek öngyilkosságáért, akik az iskolaév vége táján a családtól, számonkéréstol, büntetéstõl való rettegés miatt inkább a halált választják.

Az elmúlt évtizedben a serdülõkori öngyilkosságok száma háromszorosára nõtt az USA-ban, ezért az amerikai kongresszus 2,5 millió dollárt szavazott meg a téma kutatására. A munka jórészt hazánkban zajlik majd. A gyerekkori halálokok sorában a balesetet az öngyilkosság követi.

A depresszió éppúgy, mint az autizmus, a skizofrénia, mánia, demencia vagy a figyelemzavar olyan agyi mûködészavar, amely a személyiség épségét, egységét, teljességét érinti. Az integritás az élethez elengedhetetlen érzések, vélekedések, társadalmi viselkedési minták összessége, amelyek az egyént a másoktól megkülönböztethetõ egyeddé teszik.

Az egyéni struktúrák nem a végzetet hordozzák! Bár a szülõktõl örökölt gének megszabják sérülékenységünket, utunkat, de alapvetoen a nevelés, a környezet határozza meg, hogy milyenek vagyunk, s lelkileg egészségesek maradunk-e. Az agy betegségeinek kezelése az agy milliárdnyi idegsejtje közötti kommunikációt fenntartó kémiai hírvivõk rendszerére épít.

A mentális betegségek sokkal gyakoribbak, mint gondolnánk. Minden évben az átlagnépességnek több mint 28 százaléka lesz valamelyik betegségben érintett, legtöbb embernél elõször az ifjú felnõttkorban jelentkezik, és a legtermékenyebb éveinket érinti. Hétmillió amerikai gyerek, serdülõ hordozza a tüneteket, öt százalékuknál már a szervek mûködésére kiható károsodással, és a segítségre szorulók 50 százalékát nem kezelik. Ez vonatkozik a tüneteket mutató korosabbak, a 65 fölötti népesség 15–25 százalékára is. A föl nem ismert depresszió az idõseknél tovább rontja fizikai állapotukat, nehezíti a kezelést, gondozást. A súlyos depresszió 2000-ben 17,5 milliónyi amerikait érint. A WHO és a Világbank elõrejelzése szerint 2020-ra az állapotból fakadó egészségproblémák, illetve az öngyilkosság miatt a depresszió a legtöbb

embert elpusztító betegségek rangsorában a második helyen fog állni.

Ha sem az egyén, sem környezete nem ismeri fel a bajt, ha a beteg nem jut el szakemberhez, ha nincs diagnózis és kezelés, a mentális bajok károsítják az egyén fizikai egészségét, komoly terhet rónak rá és a biztosítókra. A család, a társadalom nagy árat fizet – gondoljunk a családon belüli, az iskolai erõszakra, a társadalmon kívülre hulló fiatalokra, az állás- és otthontalanokra. A büntetés-végrehajtási intézetek lakóinak több mint 7%-a mentálisan súlyos beteg. Az USA-ban a kezeletlen betegek miatti termeléskiesés 150 milliárd dollár évente, az öszszeg nagyobb része megtakarítható volna, ha a tb ugyanúgy fedezné a mentális problémák kezelését, mint az egyéb betegségekét. Amúgy pedig minden 17. percben öngyilkos lesz az USA-ban valaki. Évente félmillióan tesznek annyira „komoly" kísérletet, hogy az ügyeletre kerülnek, s több mint 30 ezren meg is halnak. A fiataloknál ez a 3. halálok, az egyetemista korosztályban a kettes számú. A világon évente 1 millió halálért felelõs

az öngyilkosság, a 14–44 év közötti nõknél ez a második halálok.

Prevenciójához összefogásra van szükség. A szakemberek szerint látszólag minden öngyilkosság megelõzhetõ,

a szakadék a tudásunk és a cselekvésünk között halálos!

A stigma, a közösség elfordulása, elutasítása jelenti a legnagyobb gátját annak, hogy a (mentálisan) bajban lévõ megkaphassa a szükséges segítséget.

Újabban kapcsolatot fedeztek föl a depresszió meg a szív-, érrendszeri és néhány más betegség között. A születés körüli problémák növelik a késõbbi mentális bajok elofordulásának valószínuségét. A szorongásos zavarok emésztõszervi kórt is okozhatnak. Az étkezési zavarok hozzájárulhatnak a szívpanaszok kialakulásához. Azok a stroke-betegek pedig, akiket depresszió ellen kezelnek, jobban gyógyulnak és tovább élnek. A férfiak csontjai általában védettebbek, mint a noké, körükben kevesebb (lenne!) az oszteoporózis rovására írható törés, e csoportban a csonttömegvesztés egyik magyarázata a súlyos és krónikus depresszió.

A sok negatív tény után jó hírként kívánkozik ide, hogy a mentális kórok zöme a legtöbb általános betegséghez hasonlóan könnyen diagnosztizálható és hatékonyan kezelhetõ.

Depresszióról van szó, ha az alábbiakból legalább ötöt tapasztal (az elsõ kettõt mindennap, egész nap, legalább 2 héten át):
– állandósult szomorúság és üresség érzése; nyugtalanság, ingerlékenység;
– már nem érdekli és nem jelent élvezetet az a tevékenység/idõtöltés, amit valaha szeretett, beleértve a szexet is;

– tanácstalanság, bûntudat, értéktelenségérzet;

– álmatlanság (insomnia), kora hajnali ébredés vagy éppenséggel „túlalvás”;

– az étvágy megváltozása;

– lecsökkent energia, fáradtság, lelassultság érzete;

– nehéz a koncentrálás és az emlékezés;

– az öngyilkosság körüli gondolatok, vagy maga a kísérlet;

– állandósult testi tünetek, amelyek nem reagálnak a gyógykezelésre.

Bipoláris zavar (más szóval mániás-depressziós zavar). Olyan állapot, amelyben az egyén súlyos mélypontokat (depresszió) és egészen végletes, a helyzethez nem illõ feldobottságot (mánia) él át. A mániás epizód néhány naptól pár hónapig tarthat. A tünetek között szerepelhet:

– csökkent alvásigény; megnövekedett beszédigény;

– zavarodottság, idegesség; olyan cselekvésbe való bonyolódás, amelynek túl nagy a rizikója, hogy fájdalommal jár, illetve következményét, eredményét a külvilág nem ismeri el;

– megnövekedett önbizalom;

– a beteg pszichotikussá válhat, téves eszmék és hallucinációk gyötörhetik.

A depresszív epizód két héttõl több hónapig terjedhet, s ennek során e beteget semmi nem érdekli. A tünetek egyeseknél néhány nap, hét alatt fejlõdnek ki, másoknál hirtelen jelentkeznek, ilyenkor külsõ tényezõk (stressz, valakinek a halála, válás) a felelõsek.

Skizofrénia. A beteg nem tudja elkülöníteni a valóságost az irreálistól. Nem képes „normális” érzelmi reakciókat mutatni, megfelelõen gondolkodni, beszélni, viselkedni.

A skizofrénia úgynevezett pozitív tünetei: rendezetlen, összefüggéstelen gondolatok, össze nem függõ dolgok között ugráló, értelmetlen beszéd, a beteg a szavakat hangokkal, ritmusokkal helyettesíti; téveszme (például úgy véli, valaki a szomszédból irányítja a gondolatait); hallucináció (olyasmit lát, hall, érez, ami nincs jelen).

A skizofrénia negatív tünetei: a beteg nincs tekintettel másokra, nem mutat érzelmeket, kerüli a szemkontaktust; kevés mozdulatot, gesztust végez; adott szituációban nem a megfelelõ reakciókat mutatja, s egyes esetekben bénító gátoltságba zuhanhat; hiányzik belõle az energia, eltûnik a belsõ késztetés (spontaneitás); már nem talál élvezetet a valaha kedvelt dolgokban (anhedonia); nem képes kellõen összpontosítani, figyelni.

Az érzelmi, hangulati ingadozásokkal bár ugyan nem kell azonnal orvoshoz futni, azokat képesek vagyunk kezelni életmód változtatással, önmagunkra figyeléssel, de amennyiben ennél többrõl van szó, úgy mindenképpen orvoshoz, szakemberhez kell fordulni.